Srebrenica, 1995. 400 holland katona (felfegyverzett "béke-fenntartó") végignézi, ahogyan a szerbek lemészárolnak kilencezer bosnyák férfit, és fiút. A 400 béke-fenntartó nyugodtan áll, néhány fejes telefonál, senki sem tesz semmit. Sokan felháborodnak, majd egymásra mutogatnak, ilyet, ez elképesztő! 15 éve történt, pár száz kilométerre ettől a klaviatúrától.

Budapest, vagy Bárhol. A buszon (vagy máshol) néhányan körbevesznek egy idegent, szidalmazzák, leköpik, megverik. A közönség nézi. A közönség bámul, majd elballag, hümmög, fejet csóvál, esetleg szégyelli magát. Lehet, hogy engem vernek, lehet, hogy téged, lehet, hogy mi cammogunk tova.

Az ember társas lény, társaságban bátor, társaságban emberséges, de a tömegben egyedül van.

A holland liberális nép, meghagyta a szerbek szabadságát a gyilkolászáshoz. Mi is liberálisok vagyunk, meghagyjuk az állatok jogát a ketrec-léthez, ismeretlen honfitársaink jogát az önvédelemhez. Isten látta az állatok tökéletlenségét, és megteremtette az embert. Később vagy meghalt, vagy a háttérbe vonult, de lehet, csak egy álomkép volt. Esetleg egy tudatosan terjesztett mítosz. Ha létezett, létezik, és az állatoknál tökéletesebbnek teremtette az embert, akkor nagyon mellényúlt. Egy csorda sohasem lehet annyira szánalmas, mint egy megvezetett nép. Egy csorda is elszalad, ha kiragadnak valakit közülük, de legalább nem magyarázkodik. Nem gyárt elméleteket.

Az elmélet-gyártást mi, európaiak tökéletesítettük. Olyan jók vagyunk benne, hogy egész tudományokat építünk erre. Aki fellázad a tudomány ellen, és megpróbál kilépni a keretből, azt kiközösítik. Szélsőségesebb esetben meg is ölik. Ha gazdag akarsz lenni, a kereten belül kell maradnod, ki látott már a keretből kilógó bankárt? Ha egy lázadó sikerrel jár, ő maga préseli magát vissza. Vagy ki-, elmenekül a világból.

A 400 derék, liberális hollandus úgy gondolta, jobb, ha betartják a szabályokat. Abból nem lehet baj. Nem akartak még komolyabb nemzetközi konfliktust, ezt a pár ezer makedónt, bosnyákot, magyart, vagy románt majd valahogy kimagyarázzák. Ha megtámadják mellettem az ismeretlent, inkább flegmán arrébb slattyogok, a slattyogásból még senkinek nem származott komolyabb problémája. Slattyogni, lébecolni, szemeket lehunyni príma dolog.

"Tarkólövés. - Így végzed hát te is" - írta le Radnóti sok millió helyett.

- Van egy cigid? - kérdezte a béke délceg magasban lebegtetője.
- Tessék. - mondta a másik.
- Szar ügy, mi?
- Az.

"Halált virágzik most a türelem."

Amikor az újságban egy kórboncnokról olvasok, aki a tömegsírból kiemelt honfitársait vizsgálja, elborzadok. Elmeséli hány családtagját ölték meg akkor. Amikor most leírom, hogy a bosszú rossz, a vér vért szül, ezek csak szavak, ostoba közhelyek. Más, amikor elképzelem, hogy mit éreznék az ő helyében, már az érzés is fáj, pedig az semmi, csak egy hamar arrébb szálló falevél, egy gondolat, amit rögvest elfelejtek.

Ha mindennap a lemészárolt Apámról, és a Bátyámról álmodnék, meg tudnék bocsátani a gyilkosoknak? Meg tudnék bocsátani a többi szerbnek? Vagy én is belépnék közéjük (a nagy általánosító, nacionalista nemzetközösségbe), és azt mondanám: eben guba.

Végtelen spirál ez, belekényszerít egy aprócska dobozba, amire az van írva: MI. Rákényszeríti sokunkat, hogy fintorgással ejtsük ki: TI. És a végtelen olajmezők által táplált gyűlölettel azt: ŐK.

Mindig azt gondolták, mindig azt tanították, hogy a történelemből (tatárjárás, a gyerekek keresztes háborúja, népirtások) később tanulunk. Én csak azt tanultam meg, hogy az emberiség nem tanul semmiből se. A spirál pörög, és mindig lesz elég megvezetett ember, aki fegyvert ragad.

A nagy tudósok, és a nagy tudományok mindig leírták, hogy létezik FEJLŐDÉS. Na igen, a kullancs is fejlődik, míg megszívja magát.