Amikor megláttam az esti műsorok között tudtam, hogy meg fogom nézni. Éppen az a film, amit csak kiegyensúlyozott korszakomban tudok végignézni, a címe Meghasadt lélek, és egy amerikai dokumentumfilmről van szó.

Miután alig pár hete újraolvastam Hermann Hesse Kerék alatt című csodálatos, és borzasztó regényét, most végignéztem ugyanazt a történetet. Mindkét történet egy gyerekről szól, az egyikük német, és a múlt század elején élt, a másik amerikai, és éppen öt éve hunyt el.

A Meghasadt lélek egy olyan áldozatról szólt, akinek az apja dokumentumfilmesként dolgozott, így a mű tele van archív felvételekkel. Egy mániás depressziós gyerekről szól, aki már ötévesen is a halálon gondolkodik, később intézetbe kerül, majd onnan vissza az életbe. Jól tanul, látszólag beilleszkedik, de éppen ez a „látszat” a lényeg. A család összes -amúgy értelmes- tagja azt hiszi, hogy a fiú „kinőtte” ezt a „furcsaságot”. Ő belül egyre mélyebbre süllyed, és végül az öngyilkosságot választja. Hideg, logikus levelet hagy maga után, és egy csomó magyarázkodó embert (orvosokat, pszichológusokat), akik végigasszisztálták az egészet.

A Kerék alatt hőséről végül nem derül ki, hogy megölte magát, vagy véletlenségből (részegen) fulladt bele a folyóba, marad az írói homály, nem a halál módja a lényeges. Azt a gyermeket már előbb tönkretették a magas elvárások, egy olyan német intézet, amely csak a győzteseket, a rendszer barátait kedveli. Később a második világégés rámutatott, hova vezetett ez a hideg elnyomás.

A mű végén, amikor a német fiút eltemetik egymás mellett sajnálkozik a lelkész, és a falusi tanító: „kár érte, milyen kiváló tanuló volt.” Hesse végül megjegyzi, nem az embert, hanem saját „művüket” sajnálták.

A Meghasadt lélek minden hibája, és furcsasága ellenére brutálisan őszinte darab, a fiúról készített összes képen, és felvételen – mosolygós, vagy végtelenül szomorú- egy végtelenül magányos élőlényt látni, akit senki sem értett meg – legyen az barát, szülő, vagy orvos-, akin senki sem tudott segíteni – legyen annak bármilyen papírja, vagy gyógyszere.

Emlékszem milyen más volt most újraolvasni Hesse kisregényét, kíváncsi voltam, milyen érzések törnek rám, milyen távolságra helyezkedem a német falutól, és a kolostortól. Régen önigazolás volt a regény, mert engem is kínoztak a tanárok – bár én a főhőssel szemben ezt vissza is adtam-, és mert hasonlónak láttam magam a történetbéli, művészlelkű jóbaráthoz, annak minden erényét, és bűnét a magaménak érezve.

Nos a hozzáállásom nem változott, s bár nagyobb lett a távolság, ugyanúgy megrázott a regény, és ugyanolyan tökéletesnek tartom. Hesse nagy művész, pontos, higgadt, érzékeny, de igazságos író.

Ha már így belejöttem, lehet a napokban végighallgatom K. Cobain, és a Doors vonatkozó műveit, heveny jó időszakomban mindez belefér, hogy azért ne feledjem ki is vagyok.

Amúgy mind két alkotás üzenete ugyanaz (Kerék alatt, Meghasadt lélek): figyeljünk azokra, akiket szeretünk, mert lehet nem olyan erősek, mint mi. És figyeljünk magunkra is, mert lehet, mi sem vagyunk olyan erősek, mint ahogyan gondoljuk. Minden álca. (Közhely-gyártás leállítva.)

Az igazi Józsi Barátot hallottátok.

Ui: Aki tudja olvassa el: H. Hesse: Kerék alatt.

És, aki teheti nézze meg: Meghasadt lélek. (HBO)