Marharépák és krumplibogarak
Adva van, hogy a világ tele van marharépákkal. Ez így volt, így lesz mindig, kár lenne nagy ügyet csinálni az egészből. A marharépa egy enyhe kifejezés, olyasmi, mint a krumplibogár, mostanában így nevezem a seggfejeket. Ha létezne a marharépáknak érdekvédelmi szervezete, akkor nehezebb lenne minden, de ilyen szerencsére nincsen, legalábbis én nem tudok róla. Ha tudnék, belépnék.
A világ bonyolult hely, ugyanakkor unalmasan egyszerű és kiszámítható, ez az ellentmondás idegesíti leginkább a gondolkodó létezőt. Engem legalábbis ez a paradoxon sokkal jobban dühít a világ összes krumplibogaránál. Amúgy is, ezek az ellentmondások kikezdik az idegrendszeremet, behatolnak a bőröm alá, bele a gyomrom közepébe. Olyan egyszerű és bonyolult ez, mint bármi, amit közelről és távolról is láthatsz, bármi, amire ránagyítasz, amit szétboncolsz, szétszedsz és összeraksz.
Néha úgy érzem, valamikor régen magamat is szétszedtem, de aztán elfelejtettem újra összeilleszteni a darabjaimat. Úgy megy ez, mint a szavakkal, összeraksz egy mondatot, egy oldalt, egy novellát, egy regényt, aztán a szemed, elméd előtt esik szét darabokra, rosszabb esetben mások (fizetett, vagy térítésmentes kritikusok) cincálják szét. Néha mintha az álmaim cincálnának szét, régen még féltem ezektől a homályos, vicsorgó álombéli karmoktól, de ma már a két világ között igen-igen bátor vagyok.
"Kár, hogy nem lehet az önsajnálatból energiát nyerni, mert, ha így lenne nem lenne szükségünk se szénre, se áramra."
Úgy látom sohasem találom meg a jó szavakat, vagy a jó szavak nem találnak rám (reám), mindenesetre elárvultan körmölök egy lezárt borítékban. Ha hinnék Istenben, azt gondolnám ráütött egy pecsétet erre a borítékra, aztán az íróasztal legeldugottabb fiókjában felejtette. Nem hiszek Istenben mégis nagybetűvel írtam mind kétszer, hátha a kezében van az a marha nagy pecsétnyomó, esetleg isteni virsliujján a megszentelt pecsétgyűrű.
A virsliujj és az isteni szavak valahogy furcsa együttest alkotnak, olyan, mintha Jim Morrison összeállna Soltész Rezsővel. Mindannyian tudjuk, hogy ez főleg Rezső számára lenne komoly szakmai visszalépés, főleg annak tekintetében, hogy Jim sosem foglalkozott eleget a hajával. Állítólag ezért csinálta ki a zeneipar, éppen Rezsőt kívánták a helyére tenni.
Soltész és a Brillantinos Ajtók, így nevezték volna az új zenekart, amely sajnos sohasem alakulhatott meg.
Ha Homérosz eposzt írt volna a The Doors-ról Soltész eposzi jelzője a „virsliujjú krumplibogár” leend volna. Vagy leendett vón, ki a fene ismeri az ógörög átfordítást?
„A rózsaujjú hajnal letekint a virsliujjú krumplibogárra.” Milyen jópofa festménycím.
Egy darabig azt véltem, ha marihuánát vagy alkoholt csöppentek magamba, azzal kitárul egy ajtó. Később rájöttem, hogy csak ellustulok tőle és minden nagyon vicces lesz. Az viszont nem vicces, hogy nem nagyon vannak ajtók, így nem is értem: miért játssza mindenki az ajtónállót?
Sokan azt hiszik tudnak valamit, én tudom, hogy nem tudok semmit, ha valamit megértettem Szókratészből akkor ez az.
Nem tudni marha kényelmes és fájdalmas érzés, bár én is zseni akartam lenni, fellegajtó-nyitogató meg minden, de úgy tűnik, a gondolataim akkor eredetiek, ha függetlenedtek tőlem.
Ha elváltak és elszállnak egészen messzire juthatnak.
Nem tudok mit kezdeni az emberekkel, akik állandóan az ebédről, meg a ruhákról beszélgetnek, de el kell ismerni a krumplibogár állapot jó lehet.
Néha olyan zombi leszek, ülök a tévé előtt, szégyellem magam, ez a szégyenlét a zombiállapothoz jár?
Marharépából krumplibogárrá válni kristálytiszta fejlődés, a jó zsíros magyar föld jutalma és így tovább. Jó zsíros magyar föld csak akkor igazi jutalom, ha nem kell megművelni, ha hepciáskodni kell kies lankáin. Ha kies lankái verejtékezéshez vezetnek akkor az egész áttranszformálódik egy ősi magyar átokká. Ősi magyar átok a krumplibogár-lét, mutogatni a magasan szállókra, az idegenbe szakadt Colorado-bogarakra.
Az Amerikás Colorado-bogarak Világszövetségének ajánlásával írtam ezeket a sorokat. Ott állnak soraim mögött a gonosz, áskálódó amerikai díszrovarok, mentébe, jártamba-keltembe öltözve, öltözködve öntözik a végtelen szép burgonyaföldeket. Gondolataim burgonyahéjba bújtak, lángosképpel állnak, szemeik lesütve, sütve a ropogós rósejbnit.
A mondatok végleg összegabalyodnak, bogárlétem saját hamvába dől.
