Layne Staley (Alice in Chains) azt mondta a lassú öngyilkosság nem vezet sehova sem, én mégis megnézem a magyar-szlovént újra és újra, a monitorra tapadva figyelem, hogy nem nagyon akarjuk átlépni a felezővonalat. Hova sietnénk? Dübörög a gazdaság, szép az idő, szépek a lányok, lágyan omlik a stadion. Gera otthon (Angliában) imádkozik, balhátvédünk V. most is csak csodálkozva néz, fel-alá bóklászik a pályán (Hát én hogy kerültem ide? Hogy lettem válogatott?) A világért sem futna fel egyetlen támadással sem, csak a bolondok futnak. Lányok, villamos, labda után soha! Nem, nem, soha! Egyszer mégis előrekocog, de nincsen kedve visszaballagni. Maradok, int a Kapitánynak, aki rábólint.
Nem akarunk gólokat szerezni, altatjuk az ellenfelet, altatjuk a világot. Alszunk. Ők a pályán, mi a tévé előtt. Azt álmodjuk, hogy egy működő demokráciában élünk, ahol van választási lehetőség, ahol van futball. Vagy legalább a három közül az egyik, az is elég. Vagy legalább jó sör, mint a cseheknél. A riporter a félidő közepére eltűnik, talán felvágta az ereit, vagy kinyitotta a különleges alkalmakra tartogatott bon-bon-meggyét. Elsiette, mert a különleges alkalom csak a meccs vége felé jött el, KAPURA LÖTTÜNK EMBEREK! KAPURA BOMBÁZOTT X. Y., pontosabban kapu mellé, de mindegy, és nem is bombázott, csak maszatolt, KAPURA BOMBÁZTUNK ÉS ÉN FELÁLLOK A SZÉKBEN ÉS AZT ÜVOLTÖM: VILÁGRASZOLÓ MAGYAROK! És azt üvöltöm: VILÁGRASZOLÓ VAGYOK!
V. lebassza D. -t, hogy minek fut annyit. Semmi értelme D. – mondja – ez csak egy k. barátságos meccs. Látszik, hogy nem ismered még az alibizést. Figyelj! És V. megmutatja. Csípőre tett kéz, elfojtott ásítás, lassú, körülményes mozdulatok. V. úgy mozog, mint egy köszvényes, mint egy tornából örök időre felmentett krampácsoló, akinek már maga a létezés is nehézséget, problémát okoz. Ha passzol csak hátrafelé, vagy az ellenfélhez. Ha az ellenfélhez gurítja a labdát, fel se veszi. Egy pillanatra megdermed, majd feladja a harcot. Mélán bámulja, ahogyan elsuhannak mellette. Hát ez hogy tud futni, gondolja, és már az esti sörök ízét érzi.
A feltételekkel van a baj, mondja Csank mester, örök bajsza mögött örökké somolyogva. Így nem lehet, tárja szét a kezeit, látványosan beleszarva a szakmájába. Elmegyek inkább vadászni. Idény középén visszatér: ezek a fiúk nagy erősítést jelentenek (I. -ről,. B. -ről, D. -ről. M. -ről, Zs. -ről nem tudni semmit sem, hogy honnan jöttek, mennyi idősek, viszont feketék, olcsók, és bár a focit nem kedvelik, nagyon lelkesek –még-).
B. -ből gólkirály lesz, Cs. Mester örökbe fogadja és együtt járnak vadászni. K. elnök úr a honosítását szorgalmazza, V. P., a kapitány rábólint. B. -nek mindegy, a foci csak nyűg, nem is érti mire ez a nagy felhajtás, nem nagy dolog azt a bogyót némi sprint után a kapuba vágni. Éppen Gy. F.-fel vadászik, amikor üzenetet kap: Este meccs, 7-től Görögország ellen.
B. összezavarodik, azt se tudja mi az a Görögország, és különben is, délben telezabálta magát a jó zsíros tokánnyal, kinek van kedve ilyenkor mozogni? Cs. Papa megnyugtatja, menjél csak fiam, majd elálldogálsz elől. Bármi baj lenne, ne felejtsd mit kell mondani: szar volt a gyep, a labda, a közönség. Vagy, ami még jobb (ezen a ponton Cs. Papa képtelen elfojtani cinikus mosolyát), mond azt, hogy megbénított a tét! Ez a legjobb, mondja, és felnevet.
Megbarnitott a tet. – dünnyögi a szénfekete B. a meccs után a televízió kamerájába. A feltétekkel van a baj. A zsíros tokány mellé krumplipüré kellett volna, vagy saláta. V. már rutinos, a feltett kérdésekre csak a vállát vonogatja. Szívesen megmondaná, hogy szarik az egészre, de már fiatalkorában megtanították, hogy ezt nem szabad. Mindent lehet Vili, bármit megtehetsz, de őszinte nem lehetsz! Nem ismerheted be, hogy mi mind utáljuk ezt a szart!
Sort, így B. a stadion melletti kocsmában. Kettőt Patyeszkám, teszi hozzá V., mielőtt rágyújtana.
