Agostino Di Bartolomei 1994 májusában kisétált villájának erkélyére, és szíven lőtte magát. Napra pontosan 10 évvel azután, hogy álmai csapatával, az AS Roma-val vereséget szenvedett a Liverpooltól a BEK döntőjében. Tizenegyesekkel maradtak alul, és azután a meccs után már sohasem lett teljes ember. A foci nem játék.
A kolumbiai Andrés Escóbar-nak sem bocsátották meg, hogy az 1994-es Vb-n (és éppen az USA ellen) öngólt lőtt, és Kolumbia kikapott. Nem sokkal az esemény után egy kolumbiai parkolóban lőtték szitává. Gyilkosa állítólag azt kiáltotta: Goooooooooooooool. 2-0. A 44 éves Humberto Munoz Castro azzal védekezett, hogy csak hazafias felháborodás vezette a tettét. Igazán felháborodva az a soha el nem ítélt kolumbiai keresztapa lehetett, aki nagyon sokat bukott ezen a mérkőzésen...
Peter Karlsson svéd jégkorongozót 64 késszúrással gyilkolta meg egy dühős neonáci, a gyilkosság indítéka az volt, hogy Karlsson nyíltan vállalta homoszexualitását. A 64 késszúrással a neonáci nyíltan vállalta, hogy egy bomlott elméjű volt sakkozó, s azt is, hogy a neonácik úgy általában kedves, és jóravaló emberek.
Az első két történetről jutott eszembe, hogy a magyar focisták valahogy sohasem lesznek öngyilkosok egy-egy elveszített döntő hatására (ennek az egyik oka, hogy sohasem kerülnek be egyetlen döntőbe sem), sőt, mi sem lőjük őket szitává. Nem kell ecsetelni, hogy öngyilkosságban mekkora királyok vagyunk statisztikailag, focistáink mégis kivételek. Az emlékezetes jugoszlávok elleni pót-selejtező után (1-7 itthon, 0-5 Belgrádban) az egész csapat átmenetelhetett volna a másvilágra, de ők még csak vissza sem vonultak. Az a jugoszláv csapat nagyon erős volt, a pálya szar, Béla király meg csak egyet vágott (azt is itthon, miután bekaptunk 7 gólt). Jól emlékszem arra a mérkőzésre, akkor értettem meg, hogy mi az a magyar foci. Béla király góljáról lemaradtam, mert a televízió addigra valahogy elsötétült. Úgy emlékszem, hogy majdnem sírtam (ők nem, ők beleszartak az egészbe).
Elképzelem magamat, ahogyan fél üveg kommersz cseresznyepálesz után odasétálok a vadul tequilázó Tökölihez, és 64-szer arcon szúrom. Rettenetes kép, a bíróságon azzal védekeznék, hogy Trianon miatt tettem. Trianon+tequilázó Tököli=64 vármegye, illetve döfés. Tör döfés elmélet ugye. Tököli talán hálás lenne, ő az a játékos, aki már 28 évesen ki volt égve. Ő a sértett báró, a bánatos dzsentri, az örökkön másnapos, borostás, és elégedetlen munkás egy személyben. Egy élő anakrokrisztus.
Nehéz megbocsátanom magamnak, hogy régen (amikor még fiatalok voltunk, és bohók) a kedvenc játékosom volt. Bánatos, borostás képe akkor még imponált nekem, nekem, aki bánatos voltam, és borostára vágyakoztam. Ő is más volt. Úgy érezte a kaput, mint kevesen, sohasem küzdött, sohasem hajtott igazán, de remek csatár volt, nem reklamált, visszafogottan ünnepelte magát. Aztán elment a Fradiba. Elment, hogy egy emlékezetes 0-0 után (amivel el bukták a bajnokságot) a saját szurkolói csapják arcon. Nem véletlenül őt találták meg, ez a Tököli már egy nagyképű, állandóan reklamáló alak volt, aki két centiről üvöltözött a játékvezetők képébe.
"A sajtótájékoztatón Tököli elmondta, hogy biztosan nem a Ferencvárosban folytatja pályafutását, sőt Magyarországon sem marad. - Féltem a családomat, a gyermekeimet, nem szeretnék rettegve élni. Nem maradok itt, de nem tudom hová megyek. Ha lesz külföldi ajánlatom, akkor oda, ha nem, akkor nem tudom, mi lesz. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam." -nemzetisport.hu-
Valahogy nem jött az a külföldi ajánlat. Vajon miért nem? Nyugaton tán nem kedvelik a gyepen káromkodó született nihilistákat? Attila így maradt itthon. Sőt, mivel itthonról sem nagyon hívogatták, szembeköpte saját magát, és maradt a Fradiban. Hónapokig ezen röhögött az összes szurkoló. Verést mindenesetre nem kapott többet, pedig egyre inkább kiérdemelte:
"Ezt tetézte a félidő lefújásakor, amikor a pályáról lefelé jövet hangosan kritizálta Arany játékvezetőt és a magyar labdarúgás szinte összes vezetőjét! Szerinte előre el volt döntve, hogy Fradi nem nyerhet Magyar Kupát! Erre fel az öltözőben mindenki megdöbbenésére gatyára vetkőzött, s ordítva közölte, hogy ő nem megy vissza a pályára és soha nem lép pályára Magyarországon!"
Később amikor a Fradika kiesett az élvonalból (élvonal, hahaha) Tököli fradiszíve hirtelen paksi szívvé változott. Ott aztán kiteljesedett, ma is ott bohóckodik. Ő a csapatban a király, előretolt ékként sétálgat elől, és 10 gólt azért minden szezonban bever. És jönnek a hírek róla:
Először a bemutatkozás:
"Tököli a 73. percben csereként jutott szóhoz, beállásakor füttyszó kísérte a pályára. Tíz perccel később lesgyanús szituációban tört kapura, az asszisztens intésére Arany Tamás lefújta az akciót. A támadó megfeledkezett magáról, és fenyegetően közelített a partjelző felé. Arany sárga lapot adott Tökölinek. Két perccel később a paksi támadó nagy gólhelyzetben hibázott, dühében egy kungfu-rúgással megtalálta a kapufát. A hosszabbítás perceiben Arany tizenegyest adott a hazaiaknak, Tököli pedig az ellenfél kapujától sprintelve szidalmazta, és helyi tudósítók szerint le is köpte a bírót, de megúszta újabb lap nélkül."
Majd: Siófok, 2008. március 8.
"...Tököli viszont szüntelen reklamálása miatt jogosan jutott a kiállítás sorsára."
És: Paks, augusztus 12.
"Nem mindennapi módon sikerült kiállíttatnia magát a Paks támadójának, Tököli Attilának a Honvéd elleni bajnokin. Történt ugyanis, hogy a 36. percben - 2-0-s Honvéd vezetés mellett - Tököli előbb odaszólt a játékvezetőnek valamit, amiért Fábián Mihály sárga lapot adott neki. Tököli nem maradt csendben, és tovább szövegelt, így Fábián nagyjából 10 másodperccel az első sárga után a másodikat is felmutatta a volt válogatott csatárnak, aki már indulhatott is az öltözőbe. Tököli azonban az öltöző helyett a lelátóra ült fel, ahol aztán a szurkolókkal is összebalhézott, olyannyira, hogy végül a biztonsági személyzetnek kellett őt elvezetnie a lelátóról."
A paksi szurkolok kevesen vannak, és valószínűleg túl kevés közöttük a vérmesebb neonáci, így Attilát ezúttal nem bántották.
"A piros lapot követően lassan gyalogolt lefele Lengyel Ferenc kispadjának közelébe érve a tréner kérdőre vonta Attilát, mire ő egy határozott mondattal visszaküldte őt a születése során elfoglalt pozícióba, majd hozzátette; " neked amúgy is kuss!""
"Neked amúgy is kuss", mondta ez a drága gyerek a saját edzőjének, és a legszebb az egészben, hogy a csapatnál maradhatott (sőt ma is ott van, és még marad egy darabig).
Igazságtalanság lenne, ha nem említenénk meg Attila külföldi sikereit, beszéljenek hát a számok:
1. FC Köln (Német másodosztály) 2004-2006 4 meccs / 0 gól - nem egészen 2 szezon alatt.
AEL Limassol (Ciprus)2006 6 meccs / 1 gól.
Famagusta (Ciprus) 2006 10 meccs / 1 gól.
3 év alatt 3 csapat, 20 mérkőzés és 2 gól. A kétszeres magyar gólkirály. A 22-szeres válogatott (3 gól).
És, hogy indult a karrierje? Honnan sikerült lebuknia? Tököli a Dunaferr csapatában kétszer lett gólkirály, és 166 mérkőzésen 104 gólt szerzett! Az volt talán az utolsó igazán stílusosan játszó magyar futballcsapat. Innen sikerült fokról-fokra leépítenie magát, a kérdés csak az, hogy hogyan lett egy jóravaló, tehetséges fiúból egy idegbeteg, súlyosan terhelt alak? Csak nem a bohócliga hatása? Vagy az alkoholé?
Tököli a Proposition című nagyszerű film végletekig őrült gyilkosára emlékeztet, aki kimondottan arra várt, hogy valaki megölje, és ezzel megállítsa. Mert látnivalón szenvedett, ahogy a gyilkosnak sem okoz többé örömet a gyilkolászás, úgy Attilának se a góllövés, se az állandó reklamálás. Hagyd abba Töki! Igazi magyar karrier a tied, se nem szép, se nem kerek, de a mienk. Társaid itt élnek közöttünk, ugyanezzel a képpel üldögélnek az irodákban, a buszon, a kanapén, ugyanezzel a hozzáállással, ezzel az ördögien pesszimista attitűddel szívják életerőnket, mosolyainkat, jókedvűnket. Born to be a loser.
És akkor ott van ez a friss hír, hogy tegnap éjjel meghalt Ocskay Gábor válogatott jégkorongozó, egy az igazi példaképek közül. Aki azután sem hagyta abba a hokit, miután megtudta, hogy szívbeteg. Aki társaival egy egészen szürreális csodát hajtott végre, kijutott a VB-re, a legnagyobbak közé. Most jön a VB, most jön az az esemény, amiről egész életében álmodozott, de a szíve feladta. Ezek a hokis srácok pár évvel ezelőtt a kőkemény edzések mellett még dolgoztak, mert a hokit nálunk valahogy nem tekintették sportnak. Ma már sztárok, ma már tudjuk ki az, akit elvesztettünk. Hallgatom a Kossuth rádió felvételeit, nézem, olvasom nyilatkozatait, és próbálom megfejteni, hogy miért van az, hogy az Ocskayk mennek el, és a Tökik maradnak...
