"Virág elvtárs: Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs!
Pelikán: Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet!"
Lássuk azt az ítéletet. Ha száz évvel ezelőtt hallok, olvasok Eduardo Rózsa Flores-ról azonnal ítélkezek: agyonlőtte a baloldali forradalmárt a gonosz, reakciós hatalom. A gonosz, reakciós hatalmat bajszos, fehér bőrű alakok képében képzelem el (a dél-amerikai uralkodó-osztály). Olvastam róluk eleget. Éppen eleget ahhoz, hogy ócska sztereotípiákban gondolkodjak.
Változnak az idők. Egy gonosz, reakciós forradalmárt (Eduardo) végeztek ki a baloldali, forradalmi erők (az indián származású, földosztogatást, államosítás ígérő Morales emberei)?
Vagy egy demagóg népvezér emberei lőtték szitává a függetlenség harcosát? Kérdések, nézőpontok, igazságok zagyvasága. 100 éve még tudtam hol a helyem, most már nem.
Napra pontosan 72 évvel ezelőtt még büszkén harcoltam Arthur Koestler, és Hemingway oldalán a Spanyol Polgárháborúban. Ott elég egyértelmű volt, melyik oldalra kell állnom. Franco-ék vagy a köztársaságiak? Náci bombázók vagy García Lorca és Picasso társasága?
Egyértelmű, hogy náci lettem, részt vettem Guernica bombázásban, az jó mulatság, férfimunka volt.
Korábban Simón Bolívar titkáraként is tudtam, hogy a jó oldalon állok. Azon a jó oldalon, amelyet ugyanúgy vérfoltok, nagy árulások, s még nagyobb csalódások jellemeztek, mint a többi jó/rossz oldalt. Mesterem szabadította fel Dél-Amerika nagy részét, de a halála előtt már tudta, hogy minden tette, cselekedete, álma az enyészeté lesz. (G. G. Márquez: A tábornok útvesztője). Mert a hatalmaskodók mindig visszaosonnak. Bankárok, püspökök, népvezérek, diktátorok, közalkalmazottak képében árulják el társaikat.
Olvasom, hogy Bolíviában (vajon kiről nevezték el?) 184 év alatt több mint 200 puccsra, vagy diktatúrára került sor. Az nem is sok, kb. évente egy. Milyen remek élete lehet ott a népnek! Ott aztán állandó a gengszterváltás. Talán nekünk is ez kéne, de nem vagyunk elég forróvérűek, és szegények hozzá (bármennyire szegénynek, és szerencsétlennek szeretjük magunkat látni, láttatni, sajnáltatni).
1982-től a bolíviaiak (hivatalosan) Demokráciában élnek (náluk, vagy nálunk ennek a szónak (még?) nincs jelentése). Ebben a Demokráciában lőtték hátba Eduardo-t, szigorúan alsónadrágban (bizony a kommandósok is abban voltak), miközben aludt. Halála jellegzetes törvényenkívüli vég. Sok-sok lázadót, betyárt, rablót kaptak már el így.
Ami a történet boldogító hozadéka: Tomimacskát, vagy valamelyik cseréjét (kispadon: Toroczkai, meg az a másik) nálunk még nem lőtték le. Sőt, szerintem az égvilágon semmi bajuk.
"Én csak kisnyilas voltam, azoknak meg lett bocsátva."- mondta az ex-kisnyilas Csetneki Pelikánnak, a gátőrnek. "Igen?" - kérdi Pelikán: "- Engem meg sem kérdeztek!"
Kisnyilas, és kiskommunista. Nálunk mindenkinek meg lett bocsátva, bólintás, beleegyezés nélkül. Ezért nincs az analízis szónak magyar alakja.
Szóval 100, 70 évvel ezelőtt még én is Eduardo lettem volna (ha nem lennék gyáva), akkor még egyértelműbbek voltak a dolgok. Voltak a lázadók, a forradalmárok, és azok voltak a jók (harcoltak a függetlenségért, a szabadságért, az egyenlőségért - mára már áttetsző szavak-). Sokszor belőlük lettek a legrosszabb zsarnokok, de eleinte jó irányban haladtak.
És most? Egy távoli földrészen történt valami. Legyilkoltak három embert. Megírták a dolgot száz nézőpontból. Eduardo hős lesz, és egy rohadt terrorista. Petőfi utódja, vagy egy ócska zsoldos. Még nem döntötték el mi legyen. Melyik oldal, hogy álljon hozzá (milyen képet alkosson a bal/jobb oldali média). Ha eldöntötték, döntésük szerint emelik ki baloldali múltját/jobboldali kötödéseit/a szétlőtt Gyurcsány-képet/KISZ-tagságát. Rajta srácok, induljon be a gépezet!
Nem így lesz szerintem. Eduardo egy kellemetlen figura. Kellemetlen a baloldalnak, kellemetlen a jobboldalnak. Valaki, aki nem fér be a keretbe. Nem eléggé színtelen, és azt mi nem szeressük. Eduardo ki lesz beszélve, és el lesz felejtve. Elrakjuk a többi emlék-lim-lom, a többi név közé. Utcanevet nem fog kapni (kivéve, ha Dózi mellett ő lesz a következő hősünk).
De nehéz hőst csinálni egy folyvást változó egyéniségből! Nem lehetetlen. Le kell egyszerűsíteni, csupaszítani az alakját, megmagyarázni a múltját, lépéseit, le kell kaparni róla a színeket. A fehér mosás után megkapjuk Eduardo-t, aki immár egy kiemelkedő jobb/bal-oldali, isteni/mozgalmi hős, vagy egy ócska komcsi/fasiszta lúzer.
"Minden politika!" - motyogta a pap a már feljebb is idézett Tanú című filmben. Nem gyűlöltem még soha jobban egy kimondott igazságot.
Ui: Egyet talán még ennél is jobban. Sokan idézték már (egy tavalyi Kepes interjúrészletben maga Rózsa Flores Eduardo):
„A forradalom felfalja saját gyermekeit.”
