„Meglepett a magyar válogatott játéka, mert egygólos hátrányban is olykor tizenegy emberrel védekezett a hazai csapat. Úgy tűnt, mintha megelégednének az egy–nullás vereséggel" – fogalmazott Carlos Queiroz, a portugálok szövetségi kapitánya a tegnapi mérkőzés kapcsán.
Amikor a svédek elleni meccs előtt valaki azt tippelte, "hogy sajnos kikapunk" megkapta a magáét a sportoldalon. Kiderült, hogy egy mocskos hazaáruló, egy Izrael-bérenc, egy roma-román-tót származású nyomorék, homoszexuális pondró. Az elvakított parasztok úgy estek neki, ahogyan kell, mert a magyar az olyan, hogy kishitű, és panaszkodik, de ha a fociválogatottról van szó, akkor valahogy reménytelenül naiv.
Kapja a pofonokat, kapjuk a gólokat, de valahogy odaállunk újra, és suttogjuk a mantrát: de legalább küzdöttek a fiúk. Amikor a vízilabdacsapatunk kikap a döntőben, vagy ne adj isten az ötödik helyen végez, akkor ez a küzdelem senkit sem érdekel, dögöljön meg mind, elkényeztetett bohócok csupán. Pedig érdemes összehasonlítani Birosék vereségeit azzal a nyomorult téblábolással, amelyet aranyfejű, gyémántlábú focistáink művelnek évtizedek óta. Birosék támadnak, az aranyfejek meg már a mérkőzések előtt feladják a dolgot.
A svédek, és a portugálok elleni első félidőkben képesek voltunk 0 azaz nulla kapura lövést végrehajtani, azután, hogy mindkét meccs első tíz percében bekaptunk egy-egy gólt. Hazai pályán, 45.000 néző előtt. Jól őriztük a vereséget, mert a becsület mindennél többet ér. Különben is, Szapolyai elkésett, így csak cserének nevezhettük, pedig Szapolyai nélkül a csatársorunk semmit sem ér. Mindegy, több is veszett Mohácsnál.
Jómagam a portugálok elleni meccs második félidejét a fürdőkádamban töltöttem. Tudom, hogy ez nem hatja meg Koeman, Hajnal, Kisteleki urakat, se a kitartóan Hajrá Magyarozó, zászlókba burkolózó tiniket, de egyszerűen elegem lett. Nem a vereségből, hanem abból a lószarból, abból a semmiből, amit a komolyabb csapatok ellen művelünk évek óta. Feltaláltuk a csatárok nélküli játékot, felfedeztük, hogy, ha hátrányban sem támadunk, akkor nem kaphatunk ki nagyon. Gondolom jobban mutat egy 0-1, mint egy 2-5. Csak nem nekem.
Nem nekünk. Sokan vagyunk olyanok, akik nem 2 éve kezdtek el meccset nézni, akik nem nyelik le ezt a semmit, akik nem hiszik el, hogy szép volt fiúk, akik nem gondolják, hogy a Barátok közt remek sorozat, hogy a Kristály jó zene, akiknek teljesen mindegy, hogy Paris Hilton hol szórakozik épp, hogy melyik ország melyik kereskedelmi televíziójának melyik kamerájába mosolyog bele. Vannak, akik látják, hogy Koeman úr nem mágus, hanem egy nem túl tehetséges, megújulásra képtelen edző, aki képtelen belátni a hibáit, vannak, akik nem hisznek már se Viktornak, se Gordonnak, se senkinek ott felül, akik látják, hogy a szar az szar, hiába szórják tele aranyporral.
Belátom, lassan ők nyernek. Elvették a kedvemet attól, hogy híreket olvassak, elvették a kedvemet, hogy számoljam a lenyúlások összegét, hogy kiszámoljam mennyibe került a virtuális 4-es metró, vagy a völgyhíd, hogy azzal foglalkozzam: ki nyer ma. Erre játszanak, a fásultságra, hogy a gondolkodó emberek ne törödjenek a lopással, a hazugságokkal, ne nézzék a futballt, ne kritizáljanak, hogy ott maradjon az agyától megfosztott irányítható tömeg, aki néha morog, de mindig lefizethető egy kis talmi csillogással (Vacsoracsata, Berényiék, Nagy Magyar Összefogás, a 15 db Év Meccse, satöbbi, satöbbi).
Sosem kedveltem Knézyt, de elképzelem, mit mondott volna a tegnapi meccs alatt. "Hát mért nem támadunk gyerekek?" És mit mondott pirospozsgás Léderer úr - aki azután maradhatott "kommentátor", hogy a 2002-es vb alatt egy fél ország röhögött rajta? Azt mondta: "szép volt Boci, ez jó volt Gyepi, nagy csel volt Tomi, ez igen Szabi". Én megértem, hogy jóban van az említett focistákkal, szép dolog a barátság meg minden, de ezt a becézgetés még a Lakat T., Verebes-féle Napkeltés hordától is sok lett volna, persze azért volt kitől tanulni. Jó, hogy nem szuszogva, harákolva hazudott, szerencsére fiatalabb Verebésnél, így van még ideje jó pár esténket tönkretennie.
Nem tudom Varga Zoli (akkor már én is becézgetek) mennyit kapott a szakértéséért az RTL Klubcsitól, gondolom félmilliót, annyit szoktak kiosztani a lábosból. Nem sajnálom tőle, még azok után se, hogy képtelen volt megtanulni a svédek kezdő tizenegyét, és a 11-es számmal játszó Elmander-ről következesen úgy beszélt: "az a gyerek".
"Ügyes az a gyerek." - mondta bájos német akcentusával, amitől tizenöt éves ittléte alatt is képtelen volt megszabadulni. Nyilván nehéz lett volna lepillantani az előtte heverő papírra, és megnézni az összeállítást, ha már olyan "ügyes az a gyerek". Eszembe jutott róla a Vitár nevű szerencsétlen, aki pár éve úgy közvetítette az Afrika-kupát, hogy nem tudta a játékosok nevét. Mindig azt mondta: "az a fekete fiú". Nem vette észre, hogy a pályán történetesen 22 fekete fiú játszik. És ő volt a kommentátor, a nagy öreg, aki percekre elhallgatott, néha elaludt meccs közben, aztán azt recsegte a mikrofonba: "Most nézem, hogy gól volt, gólt szerzett az egyik csapat." Mindezt a visszajátszásról fedezte fel, nem vicc, ez komolyan így ment. Így lett Vitár legenda. Így lesz legenda a kis unokája, Léderer. Ha örökbe fogadja, és Varga Zoltán feladja rájuk az utolsó kenetet.
Ez egy szerethető válogatott. Mormolják mindig. Ez egy szerethető ország, mormolom. Ha sokat mormolunk valamit, előbb-utóbb csak beleég a lelkünkbe. Imádom a focit, szeretem a magyar kultúrát. Igenis van mire büszkének lenni. De így kettészakítva, megvezetve nagyon nehéz. A magyar futball szánalmas bohócok gyülekezete - tisztelet a kevés kivételnek. A magyar politikai elit szánalmas bohócok, és tolvaj mulattatók gyülekezete - tisztelet a fel nem fedezhető kivételnek. És pont.
Innen kéne továbblépni. Ha még lehet.
Ui: én például egy darabig nem nézek meg egy válogatott meccset sem. Szinte látom, ahogy Kisteleki úr elkámpicsorodik.
