A legnehezebb harcokat önmagammal vívom, néha teljesen reménytelennek tűnik ez a küzdelem. Ha nem csak felebarátok lennénk Istennel (most mindegy melyikkel) megkérném, hogy csepegtessen belém egy kevéske türelmet, szorgalmat, önfeláldozást. Hiába olvasok a Keleti Bölcsekről, hiába értem, mit mondtak, ha lusta vagyok kilépni ördögi, önző köreimből. Húztunk egy kört magunk körül, és úgy képzeljük olyan a Világ, ahogyan a kör közepéről látjuk.
A kör közepén állok, akár egy parókás Pataki, körbe vesznek jó barátok, örömök, és félelmek.
Olvasok Musashi-ról, Japán legnagyobb kardvívójáról, aki egész életében az Utat kereste. Megvívott hatvan párbajt, majd rájött, hogy gyilkolni barbárság, ezért kitalálta a Kard nélküli kard technikát. Ez arról szólt, hogy puszta kézzel megragadta ellenfele lecsapó pengéjét. Kellett hozzá némi tehetség, gondolom. Később letette a kardot, és felvette az ecsetet.
A vívás, a festés, az írás: terápiák. Minden betű egy-egy lépés a szabadulás felé. Vannak persze fölösleges betűk, álnok szavak, silány mondatok, egy-egy kiöltött nyelv. De nem vagyunk Musashi-k, Radnótik, Nabokov-ok, hogy minden mozdulatunk, lekörmölt gondolatunk a tökéletesség határán legyen.
Mindig ilyen Musashi-féle Mesterre vártam. Ahogy olvasok róla, ő is olyan ember volt, aki nem akart Mester lenni, egész életében szabad szamuráj volt, kötöttségek, és főleg Úr, Gazda nélküli. Olvasok a párbajairól, és azon tűnődöm, mi történt volna, ha egyszer egy végvári vitézzel csap össze. Európai technika a távol-keleti ellen. Az igazán nagy Mesterek végül össze sem csaptak, gondolatban lejátszották a párbajukat, és meghajoltak a másik előtt. Mit kezd ezzel a mi európai elménk? Akciófilm akció nélkül? Tiszta röhej. Emlékszem csalódottságomra egy régi szamuráj filmmel kapcsolatban, ahol nem csapott össze a két legnagyobb. Hát mi ez? Kérem vissza a jegyem árát!
Régi közhely, hogy sakkjátszmákban kellett volna lejátszani a háborúkat. A véres harcot gondolatban. Hitler vs. Sztálin, Churchill vs. Hitler, micsoda meccsek lettek volna, vagy később a majomszerű kis Bush és ellenfele a meglehetősen ostobának tűnő Szaddám! Szánalmas lépéseik után hány szakértő fogta volna a fejét?
Néha nehéz összeegyeztetnem a Világokat. A szerkesztőségben egy öreg, félig bolond sakkozó magyaráz a régi időkről, a tévét bekapcsolva elkapok egy pillanatot az újabb BKV-és ügyből, hogy a Bíróság beidézte az egyik fejest, aki természetesen nem jelent meg. Később Musashi-ról olvasok, az Ecset Útjáról. Igazán príma az emberi elme, hogy ezeket a különböző dolgokat képes összeegyeztetni, a japán kardvívót a tenyérbe mászó Vízfejű úrral, a sakkokban lejátszott történelem álmát egy bolond, öreg sakkozó delejes mondataival.
- Maguk fiatalok mit szólnak a világhoz? – kérdezte tőlem az öreg, volt olimpikon sakkozó.
- Nem tudom. Tudja, mindig mindenki panaszkodik, de én tudom, hogy régen ennél csak rosszabb volt.
- Az igaz. – rábólintott a válaszomra. Nyilván arra várt, hogy panaszkodni kezdek, előjön belőlem a Szomszédok-vér, a Magenheim, Vágási, Bőhm-ősök szava.
- Úgy vettem észre, hogy ennek az országnak az a legnagyobb baja, hogy mi élünk benne. Tele van magyarral. – az öreg erre is rábólintott, nem tudom, nem tartott e nemzetárulónak egy ilyen cinikus, már-már cionista kiszólás miatt. Az öreg bár bolond, de nyilvánvalóan nagyon okos. Ha sakkoznánk, megfogná a kardomat, és egy könnyed mozdulattal kettő törné. Olyan szánalmas ellenfele lennék, hogy a parti végén még csak le sem gyilkolna, az ilyen nyomorultak életét mindig megkímélik.
A beszédhez ki kéne találni a Hang nélkül hang technikáját. Az íráshoz a Szó nélküli szó technikáját. Úgy átadni valamit, hogy nem adunk át semmit sem. A Szerelem nélküli szerelem technikája. Az Önzés nélküli szeretet technikája.
Néha nagyon nyomaszt, hogy rossz helyen járok. Néha tudom, hogy el kéne mennem vándorolni egy időre, megtalálni a valódi világot, a látszatvalóságok helyett. Ha azt mondom Melindának, hogy elmennék Dél-Amerikába vándorolni, az ő szemében én leszek a bolond sakkozó. Pedig ő is keresi az Utat, ahogy nagyon sokan. Ilyen szinten hiszek a lélekvándorlásban, a vándorok, utazó lelke továbbszállhat egy újabb testbe. Talán jutott belém egy darabka Musashi-lelkéből. Sajnos nem a Tudása, csak a Tudás utáni sóvárgás.
