Rég nevettem ennyit. Úgy éreztem magam, mintha a Sas-kabaré felvételén lennék, bár Pintér Béla és sasjózsi olyan távol állnak egymástól, amilyen távol csak lehetséges. A hatás hasonló, a nézők mások. Ezeket a nézőket nem olyan könnyű megnevettetni, engem is nehéz. Nem elég néhány odavágott disznó-, cigány-, zsidó- stb., stb. vicc.
Pintér Béláéknak sikerül, egészen elképesztően jó az összes szereplő (Enyedi Éva, Szamosi Zsófia, Bencze Sándor, Deák Tamás, Pintér Béla, Quitt László, Thuróczy Szabolcs), remek élőzenét húznak-fújnak a búsónak öltözött zenészek. A darab végig leköt – pedig az előadások alatt a legkönnyebb eltünődni-, egy pillanatra sem enged el, majdnem lecsúszok a padról, de észre sem veszem.
A történet egy vese-átültetésről szól, telis-tele groteszk, őrült, és valós figurákkal. A történet másodlagos, itt tényleg a játék a lényeg, a szereplők a fontosak, a röhejes, nagyon is élő alakok.
Lassan Pintér Béla társulat-függő leszek, úgy leszek velük, mint két évvel ezelőtt voltam Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band-jével, és a Csík-zenekarral. Amikor lehetett, elmentem meghallgatni őket, amikor lehet, elmegyek megnézni P. B.- ékat.
Ami csodálatos, hogy az összes eddig általam látott darab – 2, azaz kettő- nem lépi túl a másfél órát. Így kell! Képtelenség egy három órás előadást ugyanolyan figyelemmel végignézni – legalábbis nagyon ritkán lehet-, ahogyan a filmeket sem árt rövidre vágni. Még egy interjút is nehezen vág meg az ember, egy filmet, egy drámát lehet igazán bonyolult, de a végeredmény általában a csonkítást igazolja.
Másfél óráig nevettem, és amikor körbepillantottam, láttam, hogy mindenki elégedett. Senki sem ásítozott, senki sem tüsszögött, senki sem bóbiskolt. Mintha nem is színházban lennénk. Most azon gondolkodom, hogy a sasjózsi-közönség mit szólna ehhez a darabhoz? Mert ez egy látszólag könnyű, okosan, de könnyedén szórakoztató darab. Még az is lehet, hogy sokan tapsolnának a végén...
Gondolatban kicserélem Pintér Bélát sasjózsira – nem véletlen az apróbetű-, így az egész darab röhejessé válna. sasjózsi végigripacskodná a másfél órát, a zenészek helyett egy cd-lejátszó muzsikálna, a SZÍNÉSZEK helyett józsi bárgyú kellékei szerepelnének, egy-egy életre kelt, kirúzsozott, örökkön vigyorgó marionett-bábu.
sasjózsi nincs itt, adócsalása miatt kissé a háttérbe szorult. Egyszer visszatér ő is, mint a napkelte, mint Fletó, nagyobb támogatással, nagyobb önhittséggel, mint valaha. De a gnómok most eltűntek. Most Pintér Béla és társulata van, ez az ő idejük. Nem tudom, hogy húsz év múlva hol lesznek. Valószínű, hogy szétesnek, szétesik a társulat.
Ahogyan szétesett a Pink Floyd, és az Aranycsapat, eltűnt a Syrius, és a Kex, ahogyan túl korán elment Latinovits, Őze Lajos, József Attila, Radnóti, és Ady Endre. A sasjózsik, lórántlenkék, lagzilajcsik, etusok, berényik élnek örökké. A bayerzsoltok, verebesek, farkasházyk világa helyett élhetnénk egy egészen más világban. Ahol Viktor, Ferenc, és Gordon csak egy-egy ócska vicc, egy-egy elcsépelt, elrajzolt figura.
Ahol Pintér Béláékat nézzük a tévében –főmüsoridőben-, és nem félünk attól, hogy kinevessük saját magunkat. Kiröhögjük ezt a torz világot, amely olyan megszokottá vált, annyira öszenött velünk, hogy már észre sem vesszük szürrealitását.
