Néha úgy érzem, ez a buszjárat maga Magyarország. Lekókadt fejek mindenhol, öreg, ráncos emberek, fáradt férfiak hatalmas, vörös orrokkal, töpörödött nénik jókora nejlon-zacskókkal.

Sosem tudni honnan jön a bűz, a 99-esen mindig büdös van, amolyan eleve elrendeltetett illat. Hiába nézem az embereket, nem tudom eldönteni, melyikükből árad. Talán épp belőlem. Dél van, az egyik utas magába roskadva alszik, néhányan nyitott szemekkel teszik ugyanezt.  Alszik a gondterhelt sereg.

A 99-es utasai könnyen skatulyázhatók, ha jelentést írnék mindig ugyanazt jelenteném (már vagy harminc éve):

„A törzsközönség a szokásos:

1. Öregemberek

2. Öregembereknek tűnő középkorúak

3. Öregembereknek látszó alkoholisták

4. Alkoholistáknak tűnő suhancok

5. Hajléktalanok

6. Hajléktalanoknak látszó elhasznált emberek

7. És néhányan mások

A hangulat a szokásos: nyomott. Néhányan  morgolódnak: az aktuális rendszert, a közlekedést, az emelkedő árakat szidják. A Kálvária-tér után egy ember a padlóra zuhant, nyilván az utazás alatt halálozott el.”

Ha a 6-osról átszállok a 99-esre (ami megfordítva 66), akkor beteljesedik az ördög műve: 666. Nem véletlen ez, hanem számmisztika. Már Umberto Eco is foglalkozott ezzel egy hosszabb tanulmányában (U. Eco.: A Sátán négy kereke, Azazel kiadó, Bp., 2001), amelyben egy apokrif irattal hozta kapcsolatba a 99-es útvonalát. Vak Jeromos nem hiába körmölte le még Krisztus születése előtt: „Lesz ott Északon, lesz egy gonosz taliga, Lucifer álnok találmánya!” (Vak Jeromos: Sirámaim.)

Nem tudni mennyire látta tisztán Vak Jeromos a busz utazóközönségét. Látomása szélesvásznú volt, vagy homályos, sérült filmrészlet? Amikor felszálltam, igyekeztem Vak Jeromos szemeivel vizsgálódni, de ez nem vezetett semmire.  Világtalanként még kellemetlenebb a 99-es, csak a bűz maradt, és a fáradt neszek.

Kinyitottam a szememet, és egyenesen az egyik gyanakvó, ős-öreg társamra néztem. Ócska sapka volt a fején, az arcán ott volt egy reménytelen sors teljes története. Végignézek a többieken, ilyen boldogtalanság már nem is létezik. Háború van, mindenkinek lemészárolták a családját? Még szerencse, hogy zárkózott nép vagyunk, ha elkezdenének beszélni azt a panaszáradatot még a szicíliai siratóasszonyok is megirigyelnék.

Ha néha felszáll egy-egy fiatal, valahogy megörülök. Ők nem árasztják ezt a nyomasztó hangulatot, ők nem akarják átadni a halál-közeli élményt. Sok ember évtizedek óta haldoklik, eltartják a gyógyszergyárakat, magukra erőltetik az elmúlás érzését, a boldogtalanságot. Ők valahogy mindig összegyűlnek itt a buszon. Rosszkedvűen mennek a piacra, rosszkedvűen piáznak, rosszkedvűen ébrednek, és kelnek. Élnek valamilyen félreértett kötelesség-tudatból, mintha ezek a saját passiók elő lennének írva. Mintha valaki a vállukra rakta volna a keresztet, és azt mondta volna: „Vidd ezt a keresztet, és mindig éreztesd mindenkivel, hogy a válladon van!”

Ők a mi keresztes lovagjaink, és lovagnőink, megannyi összetört, és összement emberke, akikre ráült a háború, és az ötvenes évek. Akikre ráléptek, akiket letapostak, és már sohasem fognak kiegyenesedni. Ócska, lekoptatott fűszál-allegória.

Ezért érzem úgy, hogy a 99-es Magyarország, a 99-es évek a szocializmus, a 99-es mi magunk vagyunk, a magyarok egyik arca. A kilátástalanság, az egymást nyomasztás, a novemberi fagyos ködök járata.

Ha most felhoznám (fel is cipelem) a budai rakparton gördülő 41-es villamost az lehetne a másik arcél. Kétoldalt a folyó, és a vár, a villamoson jobbkedvű emberek, és sok-sok fiatal. A 41-es, és a 99-es különbözősége Buda és Pest különállására utal. A jómódú, és a szegény emberek különbségére. Ennél nyilván árnyaltabb a kép, de azért nem annyira, mint sokan gondolnák. A lapok le vannak osztva, de a vesztes oldalon sokan kicsit túl hamar, és túl könnyedén törődnek ebbe bele.  Felveszik a görnyedt, átkozódó pózt, míg a túloldaliaknak mindig megmarad a büszkeség.

Nem tudnám összeszámolni, hogy hányszor utaztam már a kedvenc buszjáratommal, hányszor néztünk össze ugyanazzal a részeggel. Azt se tudom, hogy hányszor buszoztam részegen, beszívva, szomorúan, vagy boldogan ezen a buszon. Amit tudok, hogy a 99-es bele égett a tudatomba, és már örökre velem marad. Meghatározott, és bárhová is menjek, mindig velem lesz. Még azt is el tudnám képzelni, hogy valamikor a távolban még hiányozni fog.

Nem, azt talán mégsem.   

("Három fiatal rátámadt a 99-es buszon szombaton egy szolgálaton kívüli BKV-dolgozóra, aki viszont a gázpisztolyát használta - közölte a rendőrség. A három fiatalt csoportos garázdaság miatt állították elő a rendőrök - mondta a BRFK sajtóügyeletese, Pap Judit.")

.