"hogy iszik, és büdös a lába." - mondogatja G. kedvese, és ki vagyok én, hogy ellenkezzek. Két kérges, állandóan izzadó, sajtszagú lábamra még büszke lehetnék, a kezemben ásítozó kefirre semmiképp. Gombák évődnek mindenütt (láb és kefir).

"Hogy iszik! Attól! Érted?" - darálja G., összegubancolt tekintete gyanúsan józan arcomon pihen. Mindenki minket figyel - hazugság, a kocsma már régen kiürült-, megalázva hajolok a szívószálam fölé -ananászlé, de egy idő után már mindegy, hogy micsoda-.

I'm a MAN, dörmögi Muddy Waters, és csak félve merek rábólintani. Lehajolok a lábamhoz, és inhalálok. Félig még hím vagyok.

Leemelek a polcról egy történelmi könyvet (John Keegan: Waterloo), hátha segít. A háború szép, nemes, és főleg férfias dolog. Csudálatosan megkapó:

"Védtelen embereket kaszaboltak le féktelen diadalmámorukban. Láttam egy szerencsétlen francia katonát, akinek egy kardcsapás szinte lemetszette a fél orcáját...amit ő hiába próbált visszailleszteni."

Lám milyen élményekkel gazdagodhat az ember! Végigolvasva a könyvet, hamar rátalálok a hozzám legközelebb álló foglalkozásra: hullarabló.

"Jól képzett hullarablókat keresünk a tavaszi hadjárathoz! Akit keresünk: erkölcstelen, hidegvérű, és megfelelően torz (testileg, és/vagy lelkileg) alkalmazott. Amit kínálunk: állandó utazás, folyamatos munkalehetőség, új, halálközeli élmények, véres kincsek, és csecsebecsék végtelen kínálata."

A hullarabláshoz elég egy zsák, és egy tőr. Tőr a túlélőknek, zsák a túlélőnek (nekem). Teljes a függetlenség, nyugodt, csöndes (a nyöszörgést, rimánkodást, halálhörgést már meg se hallanám) meló. A Waterloo-i sík maga volt a Kánaán: "negyvenezer emberi lény, és tízezer ló hevert a földre sújtva, közülük sokan iszonyatos szenvedések közepette még élve." Ez utóbbiak kedvéért vinném magammal a szúrófegyvert.

Este a Szódában - a jól végzett munka után- belenéznék a lány szemébe, és ezt válaszolnám:

- Hullarabló vagyok. - ő elmosolyodna, és tekintetével végigsimogatná vastag aranyláncaimat.

- Tényleg? - bólintásom után újra túlesne e szertartáson, s aztán:

- Az izgi lehet.

S később (mint a mesében) együtt rabolnánk ki a halottakat. Én mennék elől: ölnék, húznék (aranyfogat ki), és tépnék (láncot le, füvet be). Vigyorogva menetelnénk a katonák nyomában, köröznénk a holttestek felett (akár két fekete hulla-holló, két fekete éj-madár). Héjanász a véres-beles-eres-veres avaron.

Boldogan élnénk, s én ugyanazt írnám Édesanyámnak, amit Howard zászlós a 33. gyalogezredből:

"Hányszor is sóhajtottam áhítozva, hogy bárcsak egyszer tanúja lehetnék egy nagy ütközetnek. Vágyam teljesült- s én elégedett vagyok."

40.000 holttest (leírhatatlan bőség) és

10.000 lótetem (nyergek ezrével és 40.000 patkó!).

Elégedett vagyok én is.