Tisza-túra. Úgy volt, hogy el sem megyek. Aztán csak kiutaltam magamnak egy végkielégítést. Tettem mindezt, mint a Nélébut -Naplopók és léhűtők Budaörsi Tagozatának- élősködőügyi aligazgatója. Miután megkaptam a végkielégítést (és a professzionális léhűtők között kisorsolt lakóautót), visszaléptem a cégbe, és kivettem az évi rendes, két hónapos szabadságomat.

A Tisza-túrát erőltetett menetben teljesítettük. Nap-nap után: 2O km., 12 km., 9 km., O km., 2O km., 2O km., 2O km. Így elsőre röhejesnek tűnik, végigülve nemkülönben. Különösen a O km-es napunkra vagyok büszke, délben keltünk,  a rossz idő (és Hempli Homunculus)hatására a vadkempingben maradtunk. A rossz idő a borult eget jelentette, míg Hempli Homunculus egy elborult elméjű ex-sportoló. Hempli Homunculus a O km-es résztávot megelőző éjjelen a színes polifomok ellen vívott elkeseredett küzdelmet. Konkrétan elégetett egy-kettőt.

"Az én polifomom, azt csinálok vele, amit akarok!" - üvöltötte részegen, mielőtt nyughelyét a lángok közé vetette. Nem tudom a Tisza látott e már hozzá fogható őrültet, én már láttam - mivel régóta ismerem H.H.-t-, de ez a jelenete még engem is meglepett.

Amikor néha felpillantottam az evezőlapátokról - mint egy igazi sportoló, mindig a labdát figyeltem-, ráeszméltem, hogy mennyire gyönyörű helyen járok. Alul értékelt folyó! Csak szegényes szókincsem ment meg attól, hogy hosszú, terjedelmes mondatokban dicsérjem a vízzel összenőtt fákat, a különlegesnél különlegesebb formákat, és azt a mély csendet, amelyet csak mi törtünk meg.

Miklóssal - jórészt a Jóbarát borból készült fröccs hatására- végigdaloltuk az utat, s mivel idegenbe szakadt Miklós barátom egyetlen népdalt sem ismer, kénytelenek voltunk a slágerek pöcegödrében mélyen elmerülni.

"Okosabban kéne élni, annyit mondhatok!" - kornyikáltuk a folyó közepén, az összes dalból szigorúan az első versszakot adva elő. Néha csak az első sort. A horgászok néma gyűlölettel figyeltek minket. Az emberek mindenhol kedvesek, és segítőkészek voltak. Ez néha feldühített! Hol van a szívemnek oly kedves pesti bunkóság, és kivagyiság? Hát mitől ilyen nyugodtak ezek a tiszai lények? Nem ismerik a stressz, és a világválság jelentését?

S azok a finom házi pálinkák, s azok a végighorkolt éjszakák...

Hempli Homonculus kedden hazament ("Elegem van a nomádkodásból"-dünnyögte, de valójában a gonosz polifomok borították ki), és utána egy kicsit elcsendesedtünk. A kenuk haladtak, és senki sem moonwalk-olt részegen a tűzrakások közepén. Nohát. H. H. ma már Ozorán üldözi a műanyag fekhelyeket, és a fesztiválon hívja "moonwalk párbajra" az odatévedt szerencsétleneket.

Tiszaújvárost inkább elfelejteném. A leggyönyörűbb környezetbe telepített panel-komplexusról az előző rendszer belső félelmei jutnak eszembe. A kocsmáros majdnem leütött minket, amikor megrendeltük a 7 kávét. "Egyszerre 4-et tudok lefőzni"- dörögte: "És ha lefőzök 8-at, és nem isszák meg, akkor a nyakamon marad!" Dicséretes vendéglátói hozzáállás, és őrületes forgalom. A kocsmáros jutalma: örök bérlet a szanalmas.hu-n, esetleg a napiszar.com-on.

Amúgy a Tiszán magunkon kívül nem láttam túrázókat, igaz táborozókat sem. Nem véletlen, nem láttam se diszkókat, se egy nyavalyás élményparkot. Úgy éreztem hazatértem. Rengeteg növény, kevés ember. Azok is a barátaim, vagy csöndes, barátságos tiszaiak.

Már most visszamennék, pedig még fel se ültem a 99-esre.