Ó hősies Mauricio, dicsőséged ragyogjon örökké Kolumbia egén. Te Ki Halhatatlan Bátorsággal lőtted hátba a lázongó Josét, te ki halkan mögé osontál hogy büszkén két lapockája közé eressz egy sorozatot! Gyönyörűségesen otromba ábrázatod lenyomata légyen kifüggesztve az összes városok falaira póznáira az összes felakasztott lázadó mellére tapasztva! A sikátorok roncsai az összes megvásárolható nincstelen a Te Nevedet ordítsa áhítattal és mint azt a sok megfoghatatlan mesebeli alakot téged is Istenükként imádjanak! Dicsőséged úgy hömpölyögjön végig romlott világunkon mint a tisztító tűz (víz) hadd merítsük bűnös testünket Szentséged fényfolyamába! Miután Szentséged elhalálozik évek múltán elfelejtjük majd oktalan gyűlöletünk és újra Rád várunk hogy véges vess az átkos és igazságtalan demokráciának hogy elzavard számító vezetőinket hogy eltaposs mindenkit aki másképp gondolkodik! Halálod után leszel a négy falak között is igazán népszerű egy mézes nosztalgia egyre szépülő tárgya álmaink állandó szereplője mondandónk része mondataink állandó alanya! Mondókákat írnak majd lelkes híveid rút vad ábrázatod széppé nemessé lőn ahogy egyre vastagabb lesz rajta a múlt penésze! Akkor majd megértik ők is ezek az örök elégedetlenek ezek a felforgatók hogy az összes tömeges kivégzés és minden egyes halál a mi érdekünkben történt ahogyan a Nagy Szent Ember (engedelmeddel Te) is minket csak minket szolgált amikor felvette egy vérszomjas pszichopata maszkját. Bizony akkor már a táborok ostoba és csont sovány lakói is belátnák hogy szükségük volt erre az átnevelésre mert eredendően bűnösök kár hogy ezt nem érhetik majd meg lévén addigra a föld alatt pihennek már. Az utókor rábólint majd az összes nagy léptékű döntésedre a könyv az olvasás a zene betiltására az illetéktelen gondolatok és a hüvelyes zöldségek illegalitására. Manapság még sokan a bab vagy a borsó védelmére kelnek nem tudnak még e növények ártalmas voltáról ki hiszi most el Neked hogy ezek a zöldségek magukba hordozzák a Gonoszt? Hány embernek kell még elpusztulnia megtisztító börtöneidben ez álnok bab és borsószemek kezei által? Én is elvesztettem egy fekete bárányt a magam családjából egy rémisztő fulladás következtében szinte magam előtt látom ma is a sunyi borsószemet ahogy unokatestvérem torkába ugrik hogy elzárja őt az élettől. Gyilkosok! Mint a könyvek azok az ártalmas regények amely feketére festették családom e teljesen átlagos bárányát egyre morcosabb lett cinikusabb gúnyosabb egy idő után olyan kellemetlenné vált hogy muszáj volt feljelentenem. Tudom hogy Te és Lelkes Katonáid mindent megtettek hogy meggyőzzétek Elveink Igazságunk tisztaságáról fényéről és biztosan már meg is tért amikor megtámadták a vérszomjas hüvelyesek. Ahogy a Nagy Költő írta:
Mauricio, védj meg minket a babtól!
A zöldtől, a tarkától, a vadtól!
És ne vígy minket a kísértésbe,
De szabadíts meg a borsótól,
Mert tiéd az ország, az elménk, az álmunk,
Mindörökké éljél!”
Azt hiszem sokan még nem elég érettek ahhoz hogy befogadják a valóságot valóságos álomvilágban élnek ahol a rosszak kínzása is bűn ahol egy gonosz vese lerúgása túlkapás. Én tudom hiszen Te felnyitottad a szemünk tudom hogy ők hozták közénk a hüvelyeseket és az összes déli gyümölcsöt ők tettek tönkre mindent ők akik beférkőztek hozzánk akik úgy tettek mintha olyanok lennének mint mi. Jönnek a költészettel a művészettel az érzelmekkel a szeretettel mennyi nevetséges dolog mint az a Jézus nevű anarchista meg az a Bandi Indiából hát mit akarnak ezek mind a babültetvényeiből gazdagodott meg!
A könyves a polcon tartok egy babkonzervet csak hogy mindig lássam az ellenséget félek nagyon is félek hogy egyszer rám tör éjszaka és megöl csak azért mert szabadon gondolkodom de édes Mesterem mi érhet többet a szabadságnál hát nem te mondod mindig semmi semmi sem.
Éjszakánként hallom ahogy benn mocorognak ezek terveznek valamit néha már alig tudok aludni tudom hogy egyszer kitörnek tudom hogy egyszer rám törnek és akkor elsötétül ez a szép új világ .
(A világ régi, mostani, és leendő Kedves Diktátorainak.)
