19. lett a római világbajnokságon Dara Eszter, a 100 méteres hátúszásban. Az ilyeneket szoktuk kapásból elfelejteni, lelegyinteni a képernyőről. 19…pfff és akkor?

Dara Eszter abban, amit művel – ez éppen a hátúszás- a 19. legjobb a világon. Mi mit csinálunk? Hol állunk abban?

Én valamikor nagy tehetség voltam a lézengésben, azt hittem sokra viszem, de amikor elindultam a 13. Országos Lézengő és Naplopó Bajnokságon még a döntőbe se kerültem…Azt mondták túl tevékeny vagyok, izgága az igazán nagyokhoz képest. Akkor kicsit megtörtem, mégis mihez kezdjek magammal, ingyen lustálkodjam, mindenféle állami támogatás, társadalmi elismerés nélkül?

Át kellett gondolnom miben vagyok még jó? Hiába voltam lelkes szellentő, a Púzókirályok mellett labdába sem rúghattam. Egyszerűen lefingtak a parkettről…Ott volt még a mindent megmagyarázás és mellébeszélés kombinált száma, de ezt is elhanyagoltam évekig – a rohadt karthauzi szerzetesi életforma miatt-. Ott álltam céltalanul, céltalanul panaszkodva a vakvilágnak, amikor két nyögdécselés, és sóhaj között eszembe ötlött a megváltás!

Elindultam az 1. Dél-pesti Rinyáló Kupán! Az összes számban a döntőbe kerültem, különböző témákban kellett lehetőleg minél hosszabban, és a idegesítőbben rinyálni. Már maga a kifejezés is milyen szép, és egyedi! 5 főtéma volt -időjárás, közérzet, Magyarország, a Világ, és az Élet. A legnagyobb siker az volt, amikor a közérzet témában a bírók leállították a magánszámomat, mert egyszerűen nem bírták tovább! Semmi mást nem csináltam, csak halkan nyögdécseltem: jaaaaaj, jaaaaaaaaaaj, jaaaaaaaaaaaaaaj, egyre hosszabban, és hosszabban, egyre inkább elnyújtva az ’a’ magánhangzót.

„Hogy dögölnél meg!” – üvöltötte végül a főbíró, aztán átnyújtotta a bronzérmet! Az első két helyezett annyira szerencsétlenül nézett ki, hogy meg sem kellett szólalniuk, anélkül is nyertek. Emlékszem a Népszabadosság hosszú interjút készített velem, egy részlete ma is előttem van:

-         Honnan ez a zseniális panaszkodási képesség? Ez született dolog, vagy sok gyakorlás kérdése?

-         Nézze, is-is. Nyilván megvolt az eredendő tehetségem, végül is magyar vagyok, és európai. De kellett a rengeteg gyakorlás, és a megfigyelés! Nagyon sokat tanultam a nyugdíjas néniktől! Nem is tudják magukról milyen zseniálisan elviselhetetlenek!

-         Mire gondolt a verseny alatt?

-         Arra, hogy milyen szar élni, hogy milyen szerencsétlen vagyok, mennyivel jobbat érdemelnék.

-         Tehát az átlagos magyaros gondolatok jártak a fejében?

-         Igen. Büszke vagyok a magyarságomra!

Később profi lettem. A Szomszédok is szerződtetett forgatókönyvírónak, emellett különböző civilszervezeteknek, és pártoknak dolgoztam. Mit tagadjam, elkényelmesedtem…Egyre jobban éreztem magamat, nem is volt kedvem panaszkodni. Az Olimpiára még esélyesként utaztam ki, de Pekingben énekeltem el a hattyúdalom. Vigyázz, kész, rinya! – üvöltötte a kínai segéd, és én ott álltam némán, mosolyogva…valami olyasmit motyogtam németül, hogy semmi bajom: keine problem chinese freund, keine problem…aztán elsötétült minden, azt mondták elájultam.

A MOB elnöke tajtékzott: „Baltasar „Seggvakaró” Bustos szégyent hozott a Hazára! Viktor herceg nem tekinti többé saját katonájának! Kiállt a világ elé vidáman, és kiegyensúlyozottan, bemocskolva az egész nyomorult ország becsületét! Hát, hogyan folyamodjunk segélyért, hogyan rohangáljunk ezek után Brüsszelbe az összes problémánkkal? Most már azt hiszik, hogy boldog, sikeres nép vagyunk! Köszönjük „Seggvakaró” Bustos úr!”