Még mindig nehezen szabadulok a karmaikból. Mindig emlékszem az álmaimra, van, hogy egy reggel többre, akár hat különböző álomra is. A nehezebb időszakokban félig - vagy nyakig elmerülve- ezekben az álmokban élek, gyakran egész nap a látomások, filmek, félelmek, pihentető hallucinációk hatása alatt vagyok.

Álmodok volt tanárokkal, szeretőkkel, barátokkal, a földi cirkusz összes lakójával, Hitlertől Szerémi Jánosig mindenkivel. Szerémi Jánossal - a Szomszédok harcsabajszú főerdészével- például a házasság buktatóiról beszélgettünk. Egészen komoly arccal elmesélte, hogy a házassága Almával nem alakult valami fényesen, én meg egészen komolyan rábólintottam: "tudom". Álmomban jó barátok voltunk, Adolffal - a rajongóknak, és unokahúgának Alf bácsi- már nem voltunk haverok, a távolból láttam csak egy roppant szövevényes álom szövedékein át, és emlékszem, meg akartam ölni. Az egész álmom arról szólt, hogy nem tudtam hozzá közel férkőzni, túl sok náci irodalmat olvasgattam akkoriban a szakdolgozatomra készülve - Náci filmpropaganda-.

Azok a hónapok a rémálmokról szóltak. Szinte minden reggel izzadva ébredtem fel, a félelmetesebbnél félelmetesebb viziók mélyéről az utolsó pillanatokban felbukkanva, éreztem, ha ezt sokáig művelem, beleőrülök. Nappal az emberi gonoszságot, és a tökéletes manipulációt kutattam, éjjel újraálmodtam azokat az időket. Voltam koncentrációs tábor foglya, voltam kápó, német tiszt, kommunista ellenálló, éppen csak Alf bácsi nem. Az lett volna az igazán szép. 

A napok első felében még fél lábbal az álmokban voltam. Nem tudtam írni, nem tudtam gondolkodni. Aztán megjött a megszokás, ébren már olyan szenvtelen arccal olvasgattam, írtam a tudatos népirtásokról, vagy a náci filmpropaganda végletesen primitív gyöngyszemeiről, hogy az valami hihetetlen. Átmentem közöny-professzorba, matematikus Rudolf Hess-be, aki statisztikai adatokat készít a gúlákba rakott koponyákból. Éjszaka jöttek vissza a rémek, miután lehunytam a szememet, gyakorlatilag újraálmodtam a nappalaimat, képekben megelevenedve láttam, amiről üveges szemekkel olvastam.

Ha az USA-ban élnénk, már megfigyelnének, polcaimon hemzsegett, hemzseg a náci irodalom, az egyetemen nácinak néztek- legalábbis őrültnek.

- Te miről írsz? - kérdezgették, és én egyre gúnyosabb, hidegebb arccal válaszoltam - előre látva megrökönyödésüket:

- Náci filmpropaganda.

- Miért? (El kell ismerni, hogy egyre fehérebb arcomat nézve, jogos volt a kérdés.)

- Mert érdekel, hogyan tudtak megvezetni egy ún. kultúr-népet.

Tényleg ez volt az oka. Megvizsgálni, hogy hogyan juthatott el egy maroknyi szerencsétlen szélsőséges Németország tetejére, hogy hogyan nézte ezt végig a német értelmiség, a német munkásság, Európa, és a világ. Hogy mennyire nem a németekről szólt ez a dolog. Hogy utólag milyen könnyű volt belőlük démonokat faragni, hogy gyakorlatilag az összes néppel meg lehetett volna ugyanezt csinálni. Hogy az USA-ban a kutatások szerint erősebb volt az antiszemitizmust, mint Németországban. Ezért sem avatkoztak be, amíg Japán meg nem támadta őket. Hogy hogyan fordulnak egymás ellen a szomszédok, hogy hogyan tudták végignézni, ahogy elhurcolják a Balogh, Kohn, Klein családot. Hogy a körülrajongott, istenként kezelt Alf bácsi valójában milyen egyszerű kis ember volt, aki hasonló amerikai romantikus komédiákon nőtt fel, mint mi. Hogy ezek az Alf bácsik itt vannak közöttünk, lehet ma még éppen buszt vezetnek, vagy hamburgert árulnak a Mekiben.

Amit megtanultam az egészből, hogy Hitlerék azért -is- juthattak "magasra", mert senki nem vette őket komolyan. Se a pártellenfelek, se a kancellár, se az értelmiség, se Anglia, senki, senki. Mindig azt gondolták, majd megáll, megjavul, konszolidálódik. Egy konszolidált farkas lesz=eb.Pórázon (tőkén) tartott kutya. 

Annyira kikészültem az emberek befolyásolhatóságától, hogy azzal zártam a dolgozatot, hogy mindez bármikor megtörténhet újra. Heten ültek benn az államvizsgán, heten kérdezték, hogy valóban így gondolom.

Annyit válaszoltam, hogy az emberek nem lettek okosabbak, a média hatalma viszont nagyobb, mint amiről Goebbels-ék álmodtak. Erre hümmögtek, meg bólogattak.

Épp mostanában jutott eszembe, amikor a Jobbikra gondoltam. Nem faragok démonokat, nem ijedtem meg tőlük, amikor bejutottak, nem rettegek a Magyar Gárdától. Viszont elkezdtek valakikre emlékeztetni. Egy maroknyi idiótára, akik egyre többen lettek, akik sötét ruhákban masíroztak az utcákon. Akik kihasználták Németország válságát, a szavazók végletes kiábrándultságát, a németek vágyát a rendre.

1. Válság van - mi magyarok nagyobbnak gondoljuk, érezzük, mint amilyen.

2. A politikából minden értelmes ember kiábrándult.

3. A Jobbik jelszava a rend.

4. Nem vesszük őket komolyan.

Itt el lehet kezdeni gondolkodni. De ha könnyebb, álmodjunk egy Szép új világról.

 Ui: Amit még megtanultam, hogy az emberek nem változnak. Nem sokkal nehezebb manipulálni őket, mint birkákat terelni. Ez van. A náci propagandafilmek azért vannak nálunk betiltva, mert ha valamelyik kereskedelmi tv-n levetítenék őket, az emberek fele szóról szóra elhinné az egészet. Végre meglenne az igazi ok, hogy miért is állunk ilyen csehül (magyarul). Kiderülne, hogy Gyurcsány leánykori neve Stein, és végre összeállna a kép.